Az Alapítvány, mint közhasznú szervezet egyik legfontosabb célkitűzése a magyar táncművészet támogatása és értékeinek megőrzése. E célkitűzés megvalósítása érdekében – többek között – közreműködik új bemutatók létrehozásában vagy támogatásában, hazai művészek bel- és külföldi vendégszereplések támogatásában és azok lebonyolításában.
A Hófehérke című táncjáték az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb magyar színházi produkciója, amely az elmúlt 20 évben három kontinenst meghódítva bejárta a világot. A nemzetközi sikerű produkció magyar alkotók közös munkája, így igazi hungarikumként tartjuk számon. A világ egyik leghíresebb Grimm-meséjéből készült táncjáték népszerűségének titka, hogy nemcsak gyerekeket, hanem a felnőtteket is magával ragadja a Walt Disney rajzfilmből jól ismert hét törpe, a szépséges Hófehérke és a gonosz mostoha története, amely Kocsák Tibor fülbemászó zenéjére, ifj. Harangozó Gyula ötletdús koreográfiájával, Velich Rita gyönyörű jelmezeivel, Kentaur Varázslatos látványvilágával elevenedik meg.
A darab hazai színpadra állítása szükségességét az adta, hogy a mű lekerült a magyarországi repertoárról, miközben nemzetközi porondon továbbra is jelentős sikereket aratott. A célunk az volt, hogy a magyar közönség újra láthassa ezt a kiemelkedő alkotást, méltó helyszínen, a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán, professzionális szereposztással és turné-kompatibilis díszletekkel, amelyek a későbbi vendégjátékokat is lehetővé teszik majd.
A Magyar Nemzeti Balett Alapítvány 2025. április 11-én mutatta be a táncjátékot, a produkció megvalósításához a Pro Filii Alapítvány nyújtott támogatást, amelyet az Alapítvány kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott célra használt fel.
A támogatás célja az volt, hogy egy, a magyar táncművészet értékeit képviselő, nemzetközileg is elismert, de hazánkban évek óta nem játszott táncjáték újra elérhető legyen a magyar közönség számára, valamint hogy a produkció hosszú távon a hazai és nemzetközi színpadokon is jelen lehessen.
https://kepmas.hu/hu/operettszinhaz-musor-hofeherke-balettmusical-kiss-b-attila-harangozo-gyula
https://operett.hu/repertoar/hofeherke-eid49425