Havas Ferenc emlékdíj

A Magyar Nemzeti Balett Alapítvány mentorprogramja

2008-ban egy táncszerető idős úr -Csáki József- azzal a nemes szándékkal kereste meg a Magyar Táncművészeti Főiskola akkori vezetőségét, hogy szeretné valamilyen formában támogatni a főiskola fiatal tehetségeit. Ekkor hozta létre a Magyar Nemzeti Balett Kossuth díjas balettművészéről, az Operaház Örökös tagjáról, ikonjáról elnevezett emlékdíjat.

Az alapító, Csáki József 2009. November 16-án bekövetkezett halála után a mentorprogram, ezáltal a díj átadása szünetelt.

Három évvel később, 2012-ben a fiatal pályakezdő táncművész, Csizmadia Tamás, aki 2008-ban elsőként vehette át a Havas Ferenc emlékdíjat, fontosnak tartotta, hogy ez a díj tovább éljen. Felkarolta és újjáélesztette a mentorprogramot. Úgy érezte, hogy ezzel fejezheti ki leginkább a köszönetét, tiszteletét és háláját a díj alapítójának, és egyben így őrizheti meg leginkább Havas Ferenc emlékét. Szívügye a fiatal tehetségek gondozás, ezért saját forrásból 2012 szeptembere óta minden évben a Magyar Táncművészeti Főiskola (2017.02.01-től Magyar Táncművészeti Egyetem) végzős hallgatói közül egy-két diáknak átadta a díjat. Szakmai kuratórium döntött a díjazottak személyéről, tagjai: Csizmadia Tamás táncművész és balettmester, Kozmér Alexandra Harangozó díjas és Oláh Zoltán Kossuth- és Harangozó díjas táncművész, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa.

A 20 éve működő Magyar Nemzeti Balett Alapítvány célkitűzései között szerepel a fiatal tehetségek támogatása. Fontosnak tartjuk, hogy egyengessük a jövő leendő táncművészeit, értékeljük és jutalmazzuk a legjobbakat és emlékezzünk a múltra, nagyjainkra. Havas Ferenc számunkra képviseli a pályába vetett hitet, a szívből való táncolás örömét. Igazi példakép, aki a szakmai elismertsége mellett alázatos művész maradt, aki örömét lelte abban, hogy átadja tudását a fiatal generációnak.

Megtiszteltetés, hogy 2017-től az Alapítvány viheti tovább a Havas Ferenc emlékdíj szép hagyományát, Csizmadia Tamás mentorprogramjának további támogatását.

2017-ben, 2018-ban és 2019-ben a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Táncművészeti Kollégiuma részére benyújtott és elnyert pályázatok lehetővé tették a díj átadását.